Az egyszerű földi az egyszerű örömöket szereti, de amikor minden és/vagy mindenki ellene fordul, olyan érzés kavarog benne amit inkább elnyomna, azonban ehhez nincs ereje és inkább hagyja, hogy az maga alá gyűrje.
Lassan eljutok oda, hogy minden miattam történik, mindennek én vagyok az oka, még akkor is, ha csak jót akarok - és valami csoda folytán jól is jön össze - akkor is beüt a ménkű. Náha elgondolkodom, hogy mér nem vagyok egy pózer. Tök egyszerű lenne. Csak felveszek valami cukih ruhcikáth és együtt baszunk meg drogozunk a többiekkel.
Vagy mért éppen embernek születtem? mért nem lehettem volna egy állat, akinek semmi dolga csak játszani, felnőni, enni, inni, pározni és magányosan várni, hogy az utódok is ugyanazt az utat járják be, mint én.
Ám igazából mindegy is ezen gondolkodni. Úgysem opertathatjuk magunkat át, aki pedig megteheti az inkább keressen egy elmegyógyintézetet.
Legközelebb egy sztori fogok az oldalra írni. Rövid, nyers és véres lesz. Minden reményem szerint.
