Szerda. Éjjel 11 óra. Igazából nem tudom, hogy minek írok ilyenkor blogot. Nemrég hagytuk abba Kittivel a sztorit. Tök jól haladunk vele, lassan elveszítem a fonalat, jönnek a szövődmények.
Nyugalom. Senkit sem fogok beavatni.
Őszintén szólva furcsa érzés kavarog bennem. Egyszerre magányos és barátokkal teli, borongós és derűs, szomorú és boldog. Ki érti ezt? Legszívesebben most inkább kiadnám könnyek formájában, de van egy sejtésem, hogy ez bent fog maradni amíg valaki fel nem tépi a vérző sebre ragasztott tapaszt.
