Vasárnap az ember otthon tölti a szabadidejét a családjával, barátaival-ha van-a kurvájával. Megdögönyözi a háziállatait-kutya, macska-és felkészül a hétfőre. Hát nem.
8-kor lementünk az új lakásba fűteni ahol minusz 2 Celsius-fok volt. Ott töltöttem el öcsémmel a délelőttömet. Találkoztam egy régi pajtásnéval-vele talán dumálnom kéne mer picit hiányzik a társasága- és talán ez az egy oka lehetannak, hogy boldog legyek. Félreértés ne essék, ma nem vagyok se szomorú se semilyen hangulatú.
Na de, miután hazaértem röpke fél órával később ismét útra keltünk. Szinte repestem az örömtől, hogy megin nekem kellett segget nyalnom, holott az öcsém is képes járni, kommunikálni és elvégezni a rá bízott feladatot. Levittünk két takarót anyu hugának, aztán mehettünk a maglódi Auchan-ba.
Ezen a ponton hagyott el a rosszkedv és vette át a helyét egy cseppnyi jó. De előtte. Imádom azokat az embereket akik már egy hajszálnyi eltérésen meg tudnak botránkozni, és itt meg kell jegyezni, a biztonsági őr se kivétel. Mikor az automatikusan nyíló kisajtóhoz értem, mely közelébe találhatóak a kézi kosarak, szinte végig perzselte a gerincemet az érzés, hogy figyel és ha egy rossz mozdulatot teszek...Ugyan. És hogy mi váltotta ki ezt? Bizony. Az én hőn szeretett-állandóan hordott kapucnim. Higyjétek el, a biztonságiak semmit és senkit nem utálnak jobban, annál aki kapucnit visel.
No de, mikor végeztem a rám bízott termékek begyűjtésével, mehettem a kasszához. A pult mögött ülő fiatal és-valljuk be- csinos hölgy, szinte sóvárgott, hogy oda menjek. Bár magamban feltettem a kérdést, hogy biztos vagyok-e a döntésemben, közelebb léptem és érdeklődve kérdeztem, hogy, ugye nem zár éppen. Boldogan nyugtázta, hogy menjek bátran és enyhe zavarában mosolyogva hozzátette, nem tudja mi az oka, annak hogy kerülik az ő pénztárját. Miután fizettem és elvettem a blokkot, mosolyogva köszöntem el, remélve ezzel, hogy jobb kedve lesz.
Végül három-fél négy körül értünk haza. Igazából nicsen semmihez kedvem, csak a szerepezéshez.
Nap zenéje: Tankcsapda-Egy van
